Egy standard, több üzem: egységes munkautasítások bevezetése egy gyártó vállalatcsoportban

Kérdezze meg egy csoportszintű termelési igazgatót, hányféleképpen végzik az üzemei ugyanazt a munkát, és a válasz általában az, hogy „üzemenként egyféleképpen, néha műszakonként”. A termék ugyanaz, gyakran a gépek is ugyanazok, de a módszer azon a napon elkezdett eltérni, amikor az egyes üzemek saját maguk kezdték betanítani az embereiket.

Ez az eltérés olyan módon kerül pénzbe, amelyet a központból nehéz észrevenni: ugyanannál az alkatrésznél eltérő selejtarányok, egy gyártósor-áthelyezés, amely hónapokkal tovább tart a tervezettnél, egy vevői audit az egyik üzemben, amely olyasmit talál, amit a többi üzem kiszűrt volna.

Miért távolodnak el egymástól az üzemek

Senki nem dönt úgy, hogy egy folyamatnak öt változatát működteti. Azért alakul így, mert:

• Minden üzem maga írja meg az utasításait, általában a saját nyelvén, gyakran úgy, hogy egyszer lemásolja és átalakítja egy másik üzem dokumentumát, és azután soha többé nem hangolják össze őket.
• A fejlesztések helyben maradnak. Az egyik üzem éjszakai műszakjában kitalált jobb módszer soha nem jut el a többiekhez.
• A központ nem tudja elolvasni, amit az üzemek írtak, az üzemek pedig nem tudják elolvasni, amit a központ írt. A standard németül létezik, a gyártósoron lévő utasítások lengyelül, csehül vagy magyarul, és senki nem tudja összevetni az egyiket a másikkal.
• Nincs közös nyilvántartás. Minden üzem meg tudja mondani, ki milyen képzést kapott – a saját rendszerében. A csoport egészére senki nem tud választ adni.

A MANN+HUMMEL pontosan ebből a helyzetből indult: üzemenként és műszakonként ugyanazt a munkát különbözőképpen tanulták és végezték. Azzal, hogy a képzéshez, az átállásokhoz és a munkaállomáson történő mindennapi tájékozódáshoz videós utasításokat használtak, 15%-kal csökkentették az átállások hatékonyságveszteségét, egyes készségeknél pedig akár 50%-kal rövidítették a képzési időt.

Döntse el, mi legyen globális és mi helyi

Gyakori hiba, hogy minden üzemet egyformává próbálnak tenni. A berendezések eltérnek, az elrendezések eltérnek, a helyi előírások eltérnek. Egy jól használható felosztás:

Globális – központi felelősség, mindenhol ugyanaz:

• A minőségkritikus és biztonságkritikus lépések módszere
• A minőségi jellemzők, és a teendők, ha előíráson kívül esnek
• A művelet biztonsági szabályai
• Az utasítások szerkezete és megjelenése, hogy az üzemek között mozgó operátor felismerje őket

Helyi – az üzem felelőssége, visszavezethetően a globális standardra:

• Nyelv
• Berendezésspecifikus lépések, ahol a gépek valóban eltérnek
• Elrendezés, anyagáramlás és munkaállomás-hivatkozások
• Helyi szabályozási kiegészítések

A szabály, amitől mindez működik: minden helyi verzió egyértelmű hivatkozást tartalmaz arra a globális standardra, amelyből származik, és minden helyi verziót felülvizsgálnak, amikor a standard megváltozik – nem pedig csak a következő auditon.

Irányítás, amely nem lassít le mindenkit

Egy csoportszintű standard csak akkor marad életben, ha könnyebb módosítani, mint megkerülni.

• Standardonként egy felelős, általában egy folyamat- vagy gyártómérnök a vezető üzemben vagy csoportszinten.
• Meghatározott jóváhagyási útvonal – készítő, ellenőrző, kiadás –, minden üzemben ugyanaz, hogy a kiadott utasítás mindenhol ugyanazt jelentse.
• Lehetőség az üzemeknek fejlesztési javaslatok beadására, hogy a legjobb helyi módszerből a következő globális verzió legyen, ne pedig helyi kivétel.
• A fordításokat helyben ellenőrzik a kiadás előtt.
• Felülvizsgálati ritmus, amely a használathoz és a változásokhoz kötődik – nem egy naptáremlékeztető, amellyel senki nem foglalkozik.

Kezdje egy üzemmel és egy folyamattal

A csoportszintű bevezetések akkor buknak el, ha úgy indulnak, hogy „minden üzem, minden folyamat”. Akkor működnek, ha kicsiben és láthatóan kezdődnek:

1. Válasszon egy fájó pontot jelentő folyamatot – egy gyakori átállást, egy sok betanítást igénylő munkaállomást, egy üzemek között mozgó terméket.
2. Építse fel a standardot egy üzemben, azokkal az operátorokkal, akik a munkát végzik, és bizonyítsa ott a hatását: betanítási idő, átállási idő, hibák, auditra kész állapot.
3. Ami bevált, abból legyen a sablon – szerkezet, jóváhagyási útvonal, elnevezés, fordítási folyamat.
4. Vigye át a következő üzembe ugyanarra a folyamatra, helyi adaptációval, mielőtt kiterjesztené a hatókört.

Gyártósor-áthelyezés: a terheléses próba

Semmi sem teszi úgy próbára a csoportszintű standardot, mint egy gyártósor áthelyezése egyik üzemből a másikba. Mindennek, amit a kibocsátó üzem tud, de soha nem írt le, egy másik helyre kell megérkeznie, gyakran más nyelven, általában szoros határidővel.

A kibocsátó üzemben rögzített utasítások – videón, azok által, akik a gyártósort működtetik – a fogadó üzemben képzési anyaggá válnak. A Coloplast ugyanazokat a REWO-utasításokat használta, amelyek az MES-ében futnak, egy gyártósor Costa Ricába történő áthelyezésének támogatására. Az áthelyezés tudásoldali kérdéseiről a gyártósorok áthelyezése című cikkben olvashat.

Mit mérjen csoportszinten

• Lefedettség: mely üzemek mely munkaállomásai dolgoznak a csoportszintű standard alapján, és melyek működnek még helyi dokumentumokkal.
• Naprakészség: az egyes standardoknál mely üzemek használják az érvényes revíziót.
• Képzés: ki kapott képzést az egyes üzemekben az érvényes verzióról – egyetlen nézetben az összes üzemre, nem öt táblázatban.
• Eredmény: az az elején kiválasztott termelési mutató – betanítási idő, átállási idő, selejt –, üzemenként összehasonlítva.

Hol kap szerepet a REWO

A REWO egyetlen helyet ad a vállalatcsoportnak a munkautasításai számára: közös standardok az egyes üzemek saját tartalma mellett, ugyanaz a kétlépcsős jóváhagyás minden üzemben, fordítás az egyes üzemek nyelveire, és megjelenítés a munkaállomáson QR-kóddal vagy az MES-en belül. A csoportszintű termelés minden üzemre rálát – ki melyik revíziót látta és erősítette meg, üzemenként.

Olvassa el ezt is: Több telephelyes vállalatcsoportoknak · MANN+HUMMEL esettanulmány · Az Analytics nyilvántartás